William Gibson – Izzó Króm
Gibson a jövő évszázad legfontosabb írója. Beszélhetnék szociális kommentárról, társadalomkritikáról, jövőképéről, mely a technika túlburjánzásának veszélyeire figyelmeztet minket… és ez mind igaz és releváns is lenne. De ha a dolgok mélyére nézünk, William Gibson nem csinál mást, mint iszonyatosan cool noir sztorikat ír, nagyjából Raymond Chandler stílusában. Lopásról azonban szó sincs, a szokásos noir-eszköztár (magányos, sokszor törvényenkívüli hős, morálisan visszamaradott karakterek, stb.) remek új elemekkel bővül: ilyen például Gibson anyag-fetisizmusa – a legutolsó tányérról is megtudjuk, miből készült – vagy eszméletlenül gyönyörű metaforái és hasonlatai -
A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején.
Hát nem csodálatos? Mellesleg történetvezetésben simán jobb, mint a mester, én legalábbis imádom több pontról induló, majd egyre jobban összefonódó sztorijait.
Az Izzó Króm Gibson korai novelláit tartalmazza; aki képben van a későbbi dolgaival, rengeteg visszatérő elemet fog találni. A színvonal egyenletesen magas – az egészet áthatja az a fajta sötét szépség, mely a Neurománc fent idézett első mondatát is – ha érted, miről beszélek, imádni fogod Gibsont, ha nem, akkor is próbálkozz vele, mert kihagyhatatlan. Személyes kedvencem különben a Párharc című írás.
High tech, low life
Valamiért fent van az egész a neten, itt el lehet olvasni (nem saját feltöltés).
